Megint nem sikerült. Muszáj volt elfüstölnöm valamennyit a bennem felgyülemlett csalódásból. Fogtam az ipodom, megkerestem rajta a qotsa i never came című számát és kimentem az erkélyre. Ahogy felcsendültek az első hangok, már éreztem, hogy jobb. Előkerestem egy szál cigit, majd a gyufa sercenését hallgatva meggyújtottam. Itt kezdett el Homme énekelni, én meg lehunyni a szemem. Ahogy álltam kint a sötétben, hallgatva a dalt, éreztem, hogy minden feszültség elszáll belőlem. Csak én voltam, a zene, és a kihalt város. Nem érdekelt senki és semmi. Lassan vége lett a számnak. Majdnem megtört a varázs, de az ipodom szeret engem. A little sister-t kezdte el játszani, ami a másik nagy kedvencem. Melankóliából átléptem a mosolygásba, ahogy nem tudtam visszatartani a szám szélét a cowbell hangjára. Soha ne érjen véget ez a pillanat. Bumm.
Már senki nincs az erkélyen.
powered by ODEO
Az erkély
2008.02.22. 02:23 | makréla | Szólj hozzá!
Címkék: zene történet szomorúság qotsa
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://makrela.blog.hu/api/trackback/id/tr35349330
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek